HírekDÖKGalériaKözzétételi listaDigitális naplóKapcsolat 

Diákönkormányzati hírek

Idesüss tábor 2010.

Tábori hírmondó – 1. nap

 
Reggel 8-kor elindultunk,
Kb. 10-től fürödni voltunk.
Jó volt a víz hőmérséklete,
Örömmel tudtunk fürödni benne.
 
13.oo-kor eljött az ebéd ideje,
Aki ette, gombaleves és makaróni volt előtte.
Finom volt a kaja,
Nem volt benne hiba.
 
Délután megint fürödtünk,
Közben néha jégkrémet ettünk.
Volt, aki a nagy melegtől napszúrást kapott,
De kis társasága miatt meggyógyulhatott.
 
Estére megalakult a 3 csapat,
A nevük WARKSTING, FHU és CHEETOS maradt.
Végül divatbemutatót tartottunk,
És minden percben együtt maradtunk.
                        /Csomos Erika/
 
 
Idei indulónk:
 
/Utcára nyílik a kocsmaajtó dallamára/
 
A nyarunkat az idén is megszerveztük.
Ötvenhárman Izsákon mi sátort vertünk .
Medencében fürdünk és csapatot alkotunk…
Mulatunk, pecázunk és nem alszunk.
 
Csütörtökig File Zoli főz majd ránk,
Milánói, rántott hús és gyros vár ránk.
Szombaton a faluházban tévézünk és félünk…
Éjszakai túrán is reszketünk.
 
Pénteken délután mi mozizunk,
Robin Hoodot nézünk és fagyizunk.
Kerékpárral megyünk így eddzük a lábunkat…
Sportosan töltjük az egész nyarat.
 
A két Sára néni is jön velünk.
Hímzünk, varrunk, agyagozunk, gipszet festünk.
Munkáinkat kiállítjuk, csodálja világ…
Aztán pedig hazavisszük, csodálja anyánk.
 

Tábori hírmondó – 2. nap 

 
A pókercsaták és egyéb – sátrak körül zajló – szabadon választott foglalkozások miatt alvással töltött éjszakánk perceknek tűnt. És valóban! Alvásról bármikor, de a bőséges reggeliről sohasem mondunk le! Reggeli után állandó programunk, a lubickolás következett. Délelőtt meghívtunk 29 izsáki gyereket, akik a helyi Gyermekjóléti Szolgálat szervezésében táboroznak. Megérkezett hozzánk Papp Sárika és Kubinyiné Horogszegi Sára tanító nénik is. Keresztszemes hímzéseket varhattak és agyagkitűzőket készíthettek a fürdésben megfáradt táborlakók. Meglátogatott minket Tengölics Margó és Varga Andrea is. Jóval dél előtt – az erős napsugárzás miatt árnyékba húzódtunk. Délután egy órakor ebéd: gyümölcsleves gazdagon gyümölccsel, rántott hús és petrezselymes burgonya volt a mai bőséges és nagyon finom menü. Ebéd után kis ejtőzés, majd a napsugárzás csillapodtával újra fürdés.  Fiú-lány csata kezdődött a vízben. Amit a fiúk nyertek – a fiúk szerint persze. A fürdés után mindenki izgatottan készült a három csapat divatbemutatójára.
FHÚ CSAPAT (Fürdés, Horgászat, Úszás)
-         fürdőruhások
-         focisták
-         horgász
-         szabadidőruhás csajok
-         úszó
CHEETOS
-         topmodellek
-         rocker csaj
-         két szépséges csaj
-         fura csaj
WARSTING
-         ősemberek
-         részeg csövesek
-         karate macska
-         rapper csajok
-         Harisnyás Pippi
A divatbemutató – technikai malőr miatt főpróbával indult: Kesikné Horogszegi Márta néni elfelejtette bekapcsolni a felvételt. Ezért másfél csapatnak újra kellett játszani az egészet.
A nap szenzációja: Baksa Józsi kifogott egy három és fél kilós pontyot. Sőt, megtetézte egy majd’ négy kilós afrikai harcsa kifogásával. Aki nem hiszi, járjon utána a galériánkon!
Következett az éjszakai fürdőzés, úszóversennyel.
A győztesek:
1-2. osztály: Szigeti Bence
3-4. osztály: Gyenes Szabolcs
5-6. osztály: Békési Gábor
7-8. osztály: Dukai Márk.
Összesítésben Dukai Márk lett a tábor leggyorsabb úszója.
Vacsorára Aranka néni sütötte meg a kárászokat. Nagyon finom, ropogósra sültek. Szakértője a halsütésnek, látszik, hogy horgászfeleség.  Éjszakai sétával zártuk a napot. Alig múlt éjfél, és mindenki sátrában van! Fáradunk!
 

 

Tábori hírmondó – 3. nap

Az alvás megint rövidre sikeredett, hajnali háromkor beszélgetések, de inkább harsány kacajok hangzottak ki a sátrakból. Szokás szerint már reggel 6 órakor indult az „ügyeletes” tanári autó a friss pékáruért a Reálba. Mai reggelink (svédasztal): körözött, sonkás szalámi, szalonna, héjában főtt burgonya, paprikás házi szalámi, sajt, kakaó, tej és tea, paprika, paradicsom, uborka. Reggeli után dallal köszöntöttük a születésnaposokat: File Dávidot, Dukai Márkot, és a pár napja születésnapját ünneplő File Nellit. Belelendülve az éneklésbe, megtanultuk indulónkat is – kétségtelenül kicsit döcögősen. Majd kedvenc programunk következett, fürdés. A fürdésben megfáradtak nyakláncot, hűtőmágnest és díszdobozt készíthettek a két Sára nénivel. Persze ma is a hőségriadó miatt korábban abbahagytuk a fürdést. Póker, társasjáték ebédig. Ma borsólevest és brassói aprópecsenyét ettünk savanyúsággal. Ebéd után kitűzőket készítettünk. A tábori életünkre jellemző képekkel, feliratokkal díszítettük – emlékül. Újra fürdés, pecázás vacsoráig. Vacsorára a Baksa család felséges őzpörköltjét ehettük. Meglátogatott minket iskolánk igazgatója is. Vacsora után öltöztető versenyt rendeztünk. A Cheetos csapat nyerte 112 ruhadarabbal. Második helyezett a Warsthing csapat, 78 darabbal. Különdíjat kapott a FHU, mert az összes ruhadarabot szabályosan vették fel – a rekord mennyiségű 45-öt. Az öltöztetés után a hatalmas halom ruhakupac szétválogatása és a helyére pakolása lett a feladat. Újra úszás, pecázás takarodóig. Gyulai Attila barackosából két láda lédús őszibarackot kaptunk ajándékba. Köszönjük. Jelenleg éjfél múlt tíz perccel, a maradék tészta kakaóporral nyakon öntve már elfogyott. Hatalmas pókercsata alakult ki az ebédlősátorban. Mi hárman pedig már tudjuk, ebből sem lesz nyolc óra egészséges alvás.

 

Képek a harmadik napról.


Tábori hírmondó – 4. nap

Ez volt az a reggel, amikor senkinek sem volt kedve felkelni. Egy-két pecás kivételével mindannyian elaludtunk. Egy kicsit később kezdtük a reggelit is. Reggelire 125 tojásból szalonnás, hagymás rántottát készítettünk. Persze, aki nem szerette, többféle egyéb reggeliből is választhatott. A szokásos fürdés-pecázás programot is többen kihagyták, inkább társasjátékoztak, pókereztek. Ebéd előtt tartottuk meg lábfelismerő versenyünket. A csapatoknak a másik csapat tagjait kellett felismerniük – de úgy, hogy csupán térdig láthatták a lábát!  Nehezítettük azzal, hogy egy-egy felnőtt is beállt titokban a függöny mögé – őket nem is sikerült felismerniük! A játékot a Cheetos csapat meggyőző fölénnyel nyerte meg. (Sokat nézegethetik a többiek lábát!) Ebédre zöldséglevest, gyrost, málnakockát ehettünk. Sajnos elérkezett a pakolás ideje. Majdnem sikerült minden ruhát, táskát, egyebet hazavinni. Az elfeledett tárgyakat holnap a Faluházban találja meg gazdája. Pakolás után egy utolsó fürdés következett, majd a logisztikai csúcsteljesítmény: ki hogyan, kivel utazzon haza. Végül mindenki szerencsésen és csuda fáradtan tért haza – remélhetőleg tele élménnyel.
 

Tábori hírmondó – 5. nap

 

Mindenki végre kialhatta magát otthon. Az elszántabb táborlakók már reggel 9-kor megjelentek az iskolában, ahol folytatódott a kézműveskedés: gyöngyöt fűztek, üveget festettek, csempét díszítettek, száradó gyurmából gyöngyök és kitűzők készültek és kendőt is batikoltak. Akiket a kézműveskedés nem hozott lázba, ők fociztak a Faluházban. Tízóraira májkrémes kenyeret és nutellás kenyeret ehettünk. Palacsintát is kaptunk, azt is megettük.
Egy óra körül mindenki hazament, felkészült a kerékpározásra.
Délután kettőkor indultunk Szabadszállásra kerékpárral moziba. Eredeti tervünk az volt, hogy az Alkonyat 2. filmet nézzük meg. Sajnos műszaki hiba történt, ezért helyette az esti programot, a Robin Hoodot nézhették meg – ingyen – a táborozók. A film feliratos volt, ezért többen elfáradtak és kijöttek a teremből. A napot fagyizással zártuk, majd hazakerekeztünk.
Végezetül egy rossz hír: a lábfelismerő verseny eredményét meg kell változtatnunk. Bejelentés érkezett, hogy a Cheetos csapat egyik tagja kikukucskálta a versenytársakat, a kimagasló eredményt így érték el. A Cheetos csapatot ebből a versenyből ki kellett zárnunk, ezért az első helyezett a Warsting csapat lett.
 

Tábori hírmondó – 6-7. nap

Már reggel 9 órakor kis csoport várta, hogy kinyissuk az iskola kapuját. A tábor utolsó előtti napjához érkeztünk. Egyre többen érkeztek. A sportot kedvelők fociztak, többen kézműveskedtek. A sláger a póló batikolás volt, volt, aki gyöngyöt fűzött, mások képet ragasztottak, gipszet festettek. Tízóraira nápolyit ettünk. Mindeközben Kubinyiné Horogszegi Sára hozzáfogott a képünk festéséhez, amit kéznyomatainkkal díszítettünk. Az iskola udvarán főtt a „Lipták” babgulyás, az anyukák otthon sütötték hozzá a palacsintákat. Délután egykor ebédeltünk, majd egy kis pihenésre hazamentünk. Délután hat órakor volt a gyülekező az éjszakai bátorságpróbához. Berendezkedtünk a Faluházban. Uzsonnára megettük a maradék palacsintákat. Utána társasjáték, DVD-zés következett, de a legtöbben izgatottan várták a sötétedést. Közben mi, felnőttek, összeállítottuk az éjszakai bátorságpróba forgatókönyvét, kellékeit, megbeszéltük a tennivalókat. Este fél tízkor csapatalakítással kezdődött az éjszakai program. A három csapat összeállítása után ismertettük a játék szabályait és a fontos tudnivalókat.
A csapatok ugyanazon az útvonalon haladtak, ugyanazt a feladatot kapták – de tizenöt percenként követték egymást.
Start: Rejtvénnyel megfejtették az első állomás nevét.
LÚLyTyÜSIBZs                      kód: ISKOLA = ÍSzLÓLyÁ
  1. állomás: Kultúrház. Az utasítás szavakra, kifejezésekre darabolva egy borítékban volt található. A következő állomás nevét, illetve egy feladatot találtak a kirakott szövegben. Az ablakban található befőttesüvegbe kellett útközben 6 állatot összegyűjteni. A következő állomás a temető kapuja volt.
  2. állomás: Temetőkapu, itt versben találták a következőpróba helyszínét:
Szalonnát sütögetünk,
Csillagokat nézegetünk,
Majálison darts-ozunk,
Más napokon focizunk.
Gyereknap volt itt gyakran,
Kitalálod, e hely hol van?
 
A temetőnél két rémítő szellem is nehezítette a koncentrálást.
  1. állomás: Focipálya. Itt a gyerekek a feladatot és a következő állomás nevét székely rovásírással találták meg egy borítékban, a hozzá tartozó kóddal, megfejtő lappal, tollal együtt. Minden adott volt a feladat sikeres megoldásához, de ezt egyik csapat sem tudta sikeresen teljesíteni. Némi tanítói ijesztgetés (hirtelen előugrás a sötétből, palánkon dörömbölés) után rávezettük a csapatokat a megoldásra, kikerülvén, hogy a három csapat itt találkozzon.
  2. állomás: Buszmegálló. A következő utasítást találhatták meg, a buszmegálló „mennyezetére” erősítve:
Jegyezzetek meg minél többet: Hová indulnak Fülöpszállásról buszok? Szaladjatok Faluházba, és diktáljátok le!
  1. állomás: Faluház. A puzzle összeállítása után kapták meg a következő feladatot. A feladat igen sajátságos volt. A Morgó vendégfogadóban lévő diszkóban kellett eladniuk két liter csapvizet, annyi pénzért, amennyiért csak tudják. Poharakat is vittek magukkal. A bevételt fagyira kívántuk fordítani. A tranzakció minden előzetes várakozást felülmúlt. A vendégek szívesen és gazdagon honorálták a vizet áruló táborlakókat. A harmadik csapat egyik tagjának valaki a kezébe nyomott egy újabb két literes flakont, tele csapvízzel, hogy azt is adják el. Megtörtént. Hatalmas ovációval érkeztek a csapatok vissza a Faluházba bevételükkel.
  
Eredményhirdetés: A versenyt a Perényi Gitta vezette első csapat nyerte meg, ám mindenki győztesnek érezhette magát, hisz épségben, jó hangulatban hazaért. A második csapat két másodperccel lemaradva szorult le a képzeletbeli dobogó tetejéről, a harmadik csapat pedig olyan sikeresen árulta a finom fülöpkei vizet, hogy majdnem kétszer annyi pénzt gyűjtöttek, mint az előzőek összesen.  
Következhetett a (már vasárnapi) nap fénypontja: hajnali egy órakor felsorakoztunk a mozipresszó fagylaltgépénél és megkaptuk fagyinkat. Fagylalt után visszamentünk a Faluházba, tévézéshez illetve alváshoz rendezkedtünk be. A kisebbek fenn mesefilmet, a nagyobban lenn horrorfilmet néztek addig, míg el nem aludtak.
Reggel lassan ébredezett a társaság. Reggeliztünk, majd mindenki elbúcsúzott egymástól. Vége lett az idei tábornak – reméljük, mindenki jól érezte magát.
Jövőre, veletek, ugyanitt!
 
 

 

KÖSZÖNET

 A tábor szervezői megköszönik a segítséget azoknak,

 

  • akik anyagi támogatást nyújtottak:

Fülöpszállás Község Képviselőtestülete, Herpai Vilmos Általános Iskola Szülői Munkaközössége, Jankovics István az Izsáki Horgász és Pihenőpark tulajdonosa, „Ranga Tanárnőre Emlékezünk” Alapítvány, Reál Élelmiszerbolt, Dr. Berta László, Bajusz Gáborné, Bugyiné Csóti Ottília, Kesik József, Baksa József és Baksa Józsefné;

 

  • akik munkájukkal segítették és támogatták a tábort, s ezzel a fülöpszállási gyerekeket:
(sorrendiség, rangsorolás nélkül)

Kubinyiné Horogszegi Sára, Soltész Zsolt és Soltészné Petényi Csilla, Kurják Lászlóné, Nagy Mihály, Horváth Beáta, Baksa Józsefné, Heizer Mihály, Bagi Beáta, Gubacsi Kálmán Imréné, Körmendi Lajos, Zajzon Sándor, Zajzon Anna, Bugyi Mihályné, Fejszés Gyula, Gaálné Teréki Erzsébet, Gaál Zsolt, Szigeti Gergő, Nagyné Grecs Anita, Tengölics Margit, Sántha Tibor, Sántha Tiborné, Sántháné Sáfár Mária, Fodor Mihályné, Borda Károly, Lipták Ferenc Höss Margit, Járdiné Juhász Éva, Nagyné Lovas Ildikó, Dr. Polereczkiné Nagy Ildikó, Kubinyi Kata, Csősz Máté, a Kiskőrösi Rendőrkapitányság, a helyi lótenyésztők: Gyenes Sándor, Kozári Imre, Kovács Csaba, Bíró Sándor;

 

  • köszönjük középiskolás táborozóink ötleteit, gitárkíséretét, felügyeletét;
  • köszönjük a táborozó gyerekek szüleinek s néhány fülöpszállási lakosnak, hogy élelmiszerrel, szállítással, kézműves-foglalkozás alapanyagával hozzájárultak költségeink csökkentéséhez.  
 
Köszönjük!

                    Kesikné Horogszegi Márta

                    Kollár Katalin

                    Miskolczi Aranka

                    Papp Sára

2009. július 18. szombat

Szombaton délelőtt sportversenyeket rendeztünk.

A fiúk egy lánnyal kiegészülve Szigeti Gergő játékvezetésével fociztak. Három csapat küzdött egymással: az első helyet az UTD szerezte meg. Második lett a Szoszi FC, harmadikak a Fülöpkei Fiatalok. Pingpongversenyt és sakkversenyt szerveztünk.

Akiknek nem volt kedve részt venni a versenyekben, folytathatták az eddigi kézműveskedést. Újdonságként csomózásos technikával gézkendőt batikoltunk.

A foglalkozások alatt a bográcsban Lipták Feri bácsi megfőzte a finom babgulyást. Az anyukák segítettek az előkészületekben, és amíg a leves főtt, otthon több száz palacsintát sütöttek. Az iskolában megtöltötték kakaóporral, csokikrémmel és a szülők által behozott finom házi baracklekvárral. Ebéd után hazamentünk pihenni, hogy bírjuk a hosszú éjszakázást. Este 9-kor gyülekeztük hálózsákokkal felszerelkezve. Sajnos Morvai Józsi, a Magyar Csillagászati Egyesület képviselője a felhős ég miatt nem tudta felállítani csillagászati távcsövét. Így a tervezett Szaturnusz és Jupiter észlelés elmaradt.

Tíz órakor kezdődött a várva várt éjszakai bátorságpróba a faluban. A három csapat – Verhetetlenek, Éjszakai Vámpírok és a Fülöpkei Maffiózók – tíz-tíz fővel tizenöt percenként követte egymást. Ugyanazt az útvonalat kellett bejárniuk. A középiskolás fiúk, Gergő, Tomi és Andris az állomásokon rejtőzködtek.

A feladat a következő volt:

Start: az iskola. A betűk helyes sorrendbe rakásával megkaptuk az első állomás nevét: vasútállomás. Kézhez vettük a feladatot. Meg kellett keresnünk az emléktáblát, a kód segítségével megfejteni, s a következő helyszínt kaptuk, a postát.

Itt székely-magyar rovásírást kellett megértenünk. Segítségül a betűk latin megfelelőit keresgettük a közelben. A megszólaló riasztó is vaklárma volt, az elrejtőző Tomi riasztott.

A templomhoz kellett futnunk, az ajtóban találtuk a következő feladatot. Memorizálni kellett minél több hősi halott nevét és az iskolába sietve felsorolni Máténak. Az újabb feladatok: megszámolni Márta néni kerítésléceit és áthozni a diszkóból a leghosszabb hajú személyt a faluházba.

Első lett a Fülöpkei Maffiózók 6 ponttal, második helyen holtversenyben 5-5 ponttal végeztek a Verhetetlenek és az Éjszakai Vámpírok.

Ezután vacsorára megettük a megmaradt palacsintát, elkészítettük fekhelyeinket a tatamikon.

Videóztunk és pletykáltunk hajnalig.

Reggel hullafáradtan ettük meg a szendvicseket és szomorúan, de lezárult az I. Idesüss tábor.

Jövőre, Veletek (vagy másokkal), Ugyanitt!

U.i.: Holnap még azért jelentkezünk!

Képek a galériában!

2009. július 17. péntek

A mai napon az eddigi kedvenceink mellett újabb kézműves technikákat ismertünk meg.Termésekből, száraz tésztából képeket készítettünk, köveket festettünk, Sántháné Marika nénivel kukoricabordóból és csuhéból régi idők játékait készítettük el, Fodorné Vera néni a szőnyegszövést tanította meg nekünk. Üvegfestékből is készítettünk képeket.Délután indult a Madarász-suli első foglalkozása Margó és Anita nénivel, a nyári szünet miatt foghíjas létszámú résztvevők túrát is tettek községünkben. Fél négykor 48-an Szabadszállásra kerékpároztunk moziba. Megnéztük a Hannah Montana című filmet. A napot fagyizással koronáztuk meg.

Képek a galériában!

2009. július 16. csütörtök

>text-align="justify">A mai nap a sport és a kézműveskedés jegyében telt. A tegnapi fáradtságot ki sem pihenve már reggel 8-kor megjelentek az edzett táborlakók az iskola udvarán. A notórius éjszakázók a nap folyamán szállingóztak be a foglalkozásokra. Igen meleg volt egész nap, de VÍZ..VÍZ…VÍZ…nincs. Reggel két rendőr néni a nyár veszélyeiről tartott nekünk előadást. A fiúk fociztak, az ügyesek magasat ugrottak, íjászkodtak, pingpongoztunk, tollasoztunk. Lehetett továbbra is keresztszemest hímezni, megismerkedtünk a gyöngyszövéssel Erzsi néni jóvoltából, Papp Sára nénivel náddudát készítettünk és mézeskalácsot díszítettünk, Kubinyiné Sára nénivel és Katával agyagoztunk és nyakláncokat készítettünk, kavicsot festettünk és ragasztgattunk papírmasé kistálkákat is. Ezen a napon már Lajos bácsi főztjét ettük, és a szokásos finom teánkat is fogyaszthattuk a „tábori teaházban”Az este méltó befejezéseként a helyi lótartók jóvoltából lovaskocsikáztunk a faluban. /Ha hazaérünk, a „feltuningoljuk” a kerékpárokat a holnapi bicajtúrával összekötött mozizásra./

Képek a galériában!

2009. július 15. szerda

A pezsdítő éjszakai fürdőzés és kitartó horgászás után Balázs Ákos-féle bekecses lepkét üldöztünk a pókerasztal fölött. Tábori daloskönyvünk is nagy sikert aratott éjszaka, ezen az estén is Gaál Gergő kísért minket gitáron.Reggeli után futás a medencéhez, következett kedvenc programunk: víz, víz, víz…A fürdőzés fénypontja: Márta nénit és Aranka nénit bedobták ruhástól a medencébe. A balesetvédelmi oktatás nem volt hiábavaló, előtte gondosan lezuhanyoztatták őket, sőt Márta néni szemüvegét is biztonságba helyezték. Kicsit bonyolította az iskolát befejezett nagyfiúk dolgát, hogy Márta néni erősen kapálózott. Kati néni csak azért úszta meg az akciót, mert éppen mosogatott. A hatalmas meglepetés az ebéd volt: Kedvenc szakácsunk, a „volt” fülöpszállási File Zoli eddig is elkényeztetett minket, de a mai nap volt az étkezésünk csúcspontja: hideg gyümölcsleves gazdagon gyümölcsökkel és gyrostál. Ebéd után a csapatok tábori jelmezversenyre készülődtek. A jelmezek fantasztikusan sikeredtek, kommentár nélkül ajánljuk a fotókat a szereplőkről. A legszomorúbb pillanat következett: a táborbontás. A nagyfiúk önzetlenül bontogatták a lányok sátrait. Miután mindent összepakoltunk, újra víz, víz, víz…Sajnos fél hat körül megérkeztek a szülők, s amit egyáltalán nem vártunk: vége lett a sátorozásnak. A nagy sikerre való tekintettel közkívánatra elhatároztuk, hogy jövőre egy hétre jövünk. Folyt. köv. holnap.

Képek a galériában!

2009. július 14. kedd

Az éjjeli alvás hajnali háromkor kezdődött és ötkor végződött. Az éjszaka – tartalmát tekintve – horgászatból és fürdőzésből állt. Az éhes kis csapat csak nyolc órakor jutott reggelihez, pedig az anyukák és a tanító nénik nagyon igyekeztek a 70 fős táborlakókat ellátni.

Ismét az 5 fokos medence vonzásába kerültünk a 35 fokos melegben. A hőségriadó miatt 11-15-ig nélkülöztük a vérfagyasztó víz amúgy áldásos hatását.

Ebéd: húsleves, borzas csirke petrezselymes burgonyával. Utána csapatalakítás, zászlókészítés, csatakiáltás fabrikálása. Csapatnevek: F.A.N.Klub, Kianagy?, Tömörgyönyör.

A hőségriadónak vége lett du. 3 órakor, fagyasztóprogram következett: víz, víz, víz… Vacsora: lecsó, tojásrántotta a’la Csilla.  Este éneklés gitárkísérettel. Majd  a várva várt éjszakai  horgászat és fürdőzés következett.

 

Tábori indulónk a következő:

(Megy a gőzös dallamára)

 

  1. Táborozunk, táborozunk, mi egy hétig,

Kisizsákon sátorozunk három napig,

Kárászt fogunk, hogyha tudunk,

Esténként meg tárcsalapról vacsorázunk.

 

  1. Napközben a medencében hűsölgetünk,

Keresztszemes terítőt is hímezgetünk.

Ha mindenki elég fáradt,

Tábortűznél énekeljük a nótákat.

 

  1. Csütörtökön délelőtt már otthon vagyunk,

Focizunk és pingpongozunk, no meg varrunk,

Batikolunk, íjászkodunk,

Papírmasé kistálcákat ragasztgatunk.

 

  1. Szombaton és vasárnap a szülők főznek,

Gulyásleves, palacsinta lesz a győztes,

Madarászunk, kocsikázunk,

A moziban Hannah Montana-t is látunk.

 

  1. Szombaton a Faluházban éjszakázunk,

Divatbemutatót nézünk, no meg játszunk.

Éjszakai túrát teszünk,

Remegünk és sikítozunk, no meg félünk.

 

  1. 74-en jókedvűen táborozunk,

Iskolára egyelőre nem gondolunk.

Szerda este hazaérünk,

Jövőre meg egész hétre visszatérünk.

Képek a galériában!

2009. július 13. hétfő

 

A reggeli kiutazást követően a délelőtt egy része sátorállítással telt, mindenkinek sikerült belaknia "ideiglenes otthonát". Ezt követően fürödtünk a medencében, a fiúk pecáztak, hogy  vacsoránk is legyen. :-) Sikerült jó sok kárászt fogni, így a milánói vacsora után tárcsán sült kárász a pótvacsora. Elénekeltük indulónkat is. Takarodó valamikor/mikor?

Képek a galériában!

Idesüss Tábor kezdete

 

A tábor 2009. július 13-án kezdődik.

ITT VAGYUNK!


IDESÜSS tábor helye nagyobb térképen való megjelenítése

Tartalom átvétel